(CZ) Praha

4. találkozó Prága, Csehország, 2011. szeptember 14-18.
Meg tudod csinálni! - Új lehetőségek nőknek vállalkozást indítani
You can do it! - New perspectives for women to have own businesses

Prágát ismételten gépkocsival közelítettük meg, mert elérhető távolságban van és bevállaltuk a vezetést. Ez alkalommal négy tanulót is hoztunk magunkkal, így aránylag nagy létszámmal képviseltettük magunkat. 

Szállásunk a metró vonalán volt, így megismerhettük a közlekedést is. Mint általában a találkozókon, az első nap a programok ismertetésével indult. Most már szinte ismerősként üdvözöltük a partnereinket, miután ez már nem az első találkozásunk volt. A nyelvi nehézségek azonban megakadályozták a nagy női beszélgetéseket.

A program nem igazán egyezett az előzetesen átküldött tervezettel. A csapat első nap meglátogatott egy sérült gyermekeket ellátó központtal, ahol igazán kulturált körülmények közepette foglalkoztatták számos kézműves tevékenységgel az itt elhelyezett fiatalokat. Jellemzően születési rendellenességekkel világra jött gyermekek voltak, minden korosztályban. Gyermek intézmény látogatói és a gyermekek. A látogatás után lehetőségünk volt az intézményben előállított termékek közül vásárolni.

Másnapi programunk keretében, ellátogattunk a prágai pszichiátriai klinikára. Egy hatalmas park közepén sok sok épületben kezelik a betegeket munka terápiával, de van állatkert is, ahol simogathatják az állatokat a terápia részeként. Az épületekben a könyvkötészettől, asztalos műhelytől a varrásig számos területen foglalkoztatják a beteg embereket. Igazából semmi köze nincs ennek sem a vállalkozáshoz, bár eladogatnak a termékeikből. Ez a program majdnem egész naposra sikerült, olyan nagy területen található intézmény.

Ezek után már csak szabadidős programok voltak,  lesétáltunk egy majálist megtekinteni.

Majd a záróesemény következett. Itt kiértékelték a látottakat, bár a mi véleményünk szerint ez meg sem közelítette a témát amiért ide látogattunk. Ebből kis feszültség is támadt. A zárónapon a csapatok tagjai kis kézműves csomagokat kaptak, hogy mindenki készíthessen magának egy kis emléktárgyat, majd kiosztották a részvételt igazoló okleveleket.

Prága szép volt, de ennél sokkal többet és színvonalasabb, témába vágó rendezvényre számítottunk.

A zárórendezvény után a csapatok összepakoltak és elindultunk haza, egy szép város, de egy kevésbé értékes  találkozó emlékeivel.

Kenesei Katalin
kurátor









****************















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

RSS-értesítésre feliratkozás

Napi hírlevélre feliratkozás

Írd be e-mail címedet: